Egyre többen szülnek magánklinikán

Friss felmérések szerint tavaly 46%-kal többen szültek magánszülészeteken, mint egy évvel korábban. Az Index cikke arra kereste a választ, hogy az egyre növekvő, akár milliós tételre rúgó árak ellenére miért nő a magánszolgáltatást választók száma.


2022-11-04

A magánszülések száma évről évre növekszik, az elmúlt esztendő ebből a szempontból az eddigi legnagyobb elmozdulást mutatta. Volt olyan intézmény, ahol egy év alatt több mint 42%-kal több szülést végeztek.

A magánegészségügy felé eltolódást 2020 óta több tényező is elősegítette, a járványhelyzet alatti korlátozások, az egyre hosszabb várólisták és a hálapénz kivezetése intenzív hatást gyakorolt a szülésekre – írja az Index.

Évtizedeken keresztül így működött a szülés, a választott orvosra számított a kismama, bízott benne, hogy a későbbi hálapénz tudatában ott lesz a szülésnél – fogalmazott az Indexnek Lengyel Lívia közgazdász, a novemberben megjelenő TOP 30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány főszerkesztője, aki szerzőtársaival 400, magánszülészetet választó nő prekoncepcióira kereste a választ. Felmérésük nem tekinthető reprezentatívnak, mivel az ebben részt vevő nők többsége a fővárosban vagy városban élő fiatal anya volt. Arra jutottak, hogy 2021-ben az orvosok új jogi helyzete – egészségügyi szolgálati jogviszony –, a másodállások összeférhetetlensége, valamint a szabad orvosválasztás korlátozottsága miatt is szívesebben választották a várandós nők a magánszolgáltatókat. 

Mélyen kell a zsebbe nyúlni

A kutatók négy budapesti központú és egy vidéki magánszülészet adatait, szolgáltatásait és árait nézték meg. Egy-egy klinikán tavaly átlagosan 1500 csecsemő jött a világra. A 2022. októberi árjegyzék szerint mindegyik magánszolgáltatónál létezik úgynevezett alapcsomag, ami 700 ezer és 1,5 millió forint közötti összegért vehető igénybe. Ez az adott klinikán jellemzően csak a kétágyas, saját fürdőszobás, televízió- internetszolgáltatással rendelkező szobát, a szülést és a kétnapos ellátást tartalmazza, de az alapcsomagnál még nem lehet a szülészorvost kiválasztani, bár cégenként ebben is vannak apró eltérések. 

A nők a jobb körülmények, a figyelmesebb ellátás miatt áldoztak magasabb összeget a szülésre – írja az internetes újság Lengyel Líviára hivatkozva. Aki ennél többet is tud vagy szeretne fizetni, választhat szülészorvost, szülésznőt és kérhet epidurális fájdalomcsillapítást is. Ez nagyjából 200 ezer forinttal kerül többe, míg a gyémánt vagy prémiumcsomag a választott orvossal való szülés mellett már 3 éjszakát biztosít családi szobás elhelyezéssel, személyzettel, à la carte étkezéssel és egyéb olyan extra szolgáltatásokkal, mint a dietetikai tanácsadás, gyógytorna, baba-mama fotózás, de van, ahol a köldökzsinórvér levételét és tárolását, 40 kilométeren belül az oda-vissza taxiutat is tartalmazza. Az exkluzív csomag ára szintén cégenként változik, de 1,3–1,7 millió forint között mozog, van, ahol ikerterhességnél 2,2 millió forintot kérnek a szülészeti szolgáltatásért. „A klinikák augusztus és szeptember között emeltek árat, nagyjából 200 ezer forinttal növekedtek az alapcsomagok díjszabásai” – fejtette ki a közgazdász. Az Indexnek elmondta azt is, a mélyinterjúk szerint a magánintézményt választók inkább máson spórolnak, a nyaraláson, vagy új helyett használt babaholmi beszerzésével takarítják meg az ehhez szükséges összeget.

Az adott árakat figyelembe véve, ha manapság valaki csak a szülésre választja a magánegészségügyet, annak az alapcsomaggal is 1,5 millió forintot kell félretennie a babavállalásra a fogantatástól a születésig számolva.

Ha viszont mindezt egészségpénztáron keresztül teszi, és már a szülést megelőző évben elkezdi a felhalmozást, kihasználhatja a 150 ezer forintos szja-visszatérítést, amivel az állam is hozzájárul a költségek mérsékléséhez. Ha valaki például az idei évben befizet 750 ezer forintot, akár már jövő január végén az egészségpénztári számláján tudhatja a 150 ezer forint adó-visszatérítést. Ha a férj vagy az élettárs is nyit számlát a pénztárban, és hasonló összeget megtakarít, máris 300 ezer forinttal kerül kevesebbe a magánszülés, ha szolgáltatásra jogosult kedvezményezettként megjelöli a kismamát. Ugyanígy a családtagok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a baba a legjobb körülmények között jöhessen világra. Természetesen bármelyik magánszülészeten lehet patikakártyával fizetni.

A baba megszületését követően is jól jön az egészségpénztári tagság: gyermekenként akár egymillió forint is felvehető a pénztári számláról a minimum 180 napja befizetett egyenleg (egyéni tagdíj vagy munkáltatói tagdíj-hozzájárulás) terhére. A számlán jóváírt hozam és a visszatérített adókedvezmény viszont a jóváírást követően azonnal utalható. A támogatást a szülők Ptk. szerinti közeli hozzátartozói is igénybe vehetik a saját számlájukról. Akár a testvér, a nagyszülők is igényelhetik az egymillió forintot, amennyiben a pénztárban tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, az összeg rendelkezésre áll a számlájukon és megjelölték szolgáltatásra jogosult kedvezményezettként az anyukát vagy az apukát (aki a vérszerinti rokonuk).

Borítókép: created by unsplash.com/rodrigo pereira

Ezek is érdekelhetik...

Ne halogassa az egészségszámlái beküldését!
Ne halogassa az egészségszámlái beküldését!

Az év végi hajrában rendszerint megnyúlik az elszámolásra beküldött számlák kifizetési ideje köszönhetően a számladömpingnek. Ne várjon decemberig, ha most beküldi a számláit, lényegesen gyorsabban juthat a pénzéhez.

Elolvasom
A többség nem engedheti meg a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást
A többség nem engedheti meg a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást

Az Ipsos idén nyáron 34 országban online platformon végzett egészségügyi felmérése szerint Magyarország szinte minden kérdésben a sor végén kullog. A jelenleg elérhető ellátást nem tartják jónak, és nem hisznek abban sem, hogy a jövőben javulni fog.

Elolvasom
Igényeljen elektronikus adóigazolást és egyenlegközlőt!
Igényeljen elektronikus adóigazolást és egyenlegközlőt!

Éljen online szolgáltatásunkkal, hogy a NetPénztárban lévő fiókjába tölthessük fel önnek az adó-visszatérítéshez szükséges igazolást és az éves költéseit mutató számlaértesítőt.

Elolvasom
Hogyan szedjük a D-vitamint?
Hogyan szedjük a D-vitamint?

A Házipatika utánajárt annak az állításnak, miszerint káros is lehet a D-vitamin szedése, ha közben alacsony a szervezetünk K-vitamin-szintje. Tényleg lehet kedvezőtlen hatása a vitaminpótlásnak?

Elolvasom
Nálunk már digitális az azonosítás
Nálunk már digitális az azonosítás

A HR Portál Deák Andrást, a GoodID eAláírás szolgáltatás üzletfejlesztési vezetőjét kérdezte arról, hogyan lehet a munkaügyeket papírmentessé tenni, ezáltal a céget fenntarthatóvá? Mi már elindultunk ezen az úton, többek között azzal, hogy bevezettük a GoodID szelfis távazonosítási megoldását.

Elolvasom