Ezekre figyeljen, hogy idén se legyen tagdíjelmaradása!

Számos érvünk van a rendszeres tagdíjfizetés mellett, ami idén havi 5000 forintot jelent. A legfontosabb az, hogy így Ön nagyobb összegű hozamra tehet szert.


2025-01-06

Megéri minden hónapban félretenni az egészségünkre, már csak azért is, mert a befizetéseink után az állam adó-visszatérítést, a Pénztár pedig hozamot ír jóvá. 2025-ben havi legalább 5000 forint befizetéssel biztosíthatjuk, hogy minden negyedévben megkapjuk az időszaki átlagtőkénk alapján nekünk járó maximális összegű hozamot. Minél több a pénztári megtakarításunk, annál nagyobb lesz ez a jóváírás. 

2025. január 1-től a Pénztár úgy döntött, 4000 forintról 5000 forintra emeli az egyéni számla minimális havi feltöltésének összegét (elvárt havi minimumbefizetés). Az indokok között szerepelt az infláció, a hazai magánegészségügyi kiadások emelkedése és a pénztáron keresztül finanszírozható néhány szolgáltatás – mint például a lakáshitel-törlesztés vagy a beiskolázási támogatás – plafonösszegének emelkedése is. Az egyik legfontosabb szempont azonban az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az öngondoskodás anyagilag is megéri a családok számára. 

Amikor valaki egészséges, ritkán gondol arra, hogy milyen sokba kerül a betegség. Pedig lényegesen könnyebb havonta kisebb összeget félretenni, semmint egyben előteremteni egy komoly fogorvosi beavatkozás költségét vagy a hirtelen szükségessé váló diagnosztikai vizsgálat árát. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a 180 napos egyenlegünk terhére mennyi olyan szolgáltatást vehetünk igénybe, ami csökkenti a napi kiadásainkat kezdve az iskolás korú gyerekeink öltöztetésétől (beiskolázási támogatás) a lakáshitelünk törlesztéséig. 

A rendszeres befizetés mellett szól a pénztári vagyonon elért hozam is. Miért mondana le arról, ami pénztártagként Önnek jár?  A hozamból mindenki a megtakarítása arányában részesedik negyedévente költségmentesen. Viszont, ha valaki az adott negyedévben nem vagy nem teljes összegben fizette be az elvárt minimumot – 2025-ben 15 000 forint a három hónap vonatkozásában –, két sort fog látni az internetes fiókjában, a folyószámla kimutatásban. Az egyik a jóváírt hozam, a másik a tagdíjelmaradás miatti hozamelvonás.

Tegye ingyenessé és kényelmessé a havi befizetését!

Válasszon a rendszeres, automatikus számlafeltöltési lehetőségeink közül. Néhány ingyenes, míg van, amiért a bankok díjat szednek.

Befizetés formája

Van díja a bankban?

Hogy kell elindítani?

Hol tudom ellenőrizni/módosítani a megadott összeget?

Csoportos beszedési megbízás

Van

Felhatalmazást kell adni a számlavezető bankjában (pénztár, mint szolgáltató azonosítója: A18238949)

és értesíteni kell a Pénztárt is.

Személyesen a bankfiókban vagy az internetbankjában.

Állandó utalási megbízás

Van

A számlavezető bankjában vagy az internetbankban kell megbízást adni 

Személyesen a bankfiókban vagy az internetbankjában.

Rendszeres bankkártyás levonás

Nincs

A Pénztár oldalán a bankkártyás befizetésre kattintva állíthatja be azt az összeget, amelyet minden hónapban adott napon automatikusan lehívunk a bankkártyájáról és átvezetjük az egészségpénztári számlájára.

A megadott összeget megváltoztathatja vagy visszavonhatja a felhatalmazást a NetPénztárban, az állandó bankkártyás megbízás kezelése menüpontban

Ha már korábban is a fenti módok valamelyikével fizette a tagdíját, kérjük ellenőrizze, hogy a beállított összeg eléri-e az 5000 forintot. Ha nem, gondoskodjon az összeg megemeléséről minél előbb vagy egészítse ki a befizetését bankkártyás befizetéssel az oldalunkon.  

A rendszeres befizetésekért hűségpont jár az ÉnPénztáram programban résztvevőknek. A megszerzett pontok egészségforintokra válthatók a patikakártyás vásárlást követő 24 órán belül vagy mérsékelhetjük a kártyagyártás díját.

Borítókép: freepik.com

Ezek is érdekelhetik...

Adóbevallás 2024
Adóbevallás 2024

Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat ahhoz, hogy gyerekjáték legyen az adó-visszatérítés igénylése. A hibátlan kitöltéshez szüksége lesz a tőlünk kapott adóigazolásra is.

Elolvasom
Élet az AVDH után
Élet az AVDH után

2025. január 1-től megszűnt az AVDH. Felmerül a kérdés, hogy jelenleg milyen módon lehet digitálisan aláírt dokumentumot létrehozni, amelyet a Pénztár hiteles iratként elfogad az ügyintézés során.

Elolvasom
Vásároljon webshopunkban patikakártyájával!
Vásároljon webshopunkban patikakártyájával!

A Pénztárboltban korosztálytól függetlenül bárki találhat olyan terméket, amelyet kényelmesen és biztonságosan megvásárolhat patikakártyájával. Nem kell üzletről üzletre szaladgálni, ráadásul az internetes beszerzés a vásárlás környezettudatos formája.

Elolvasom
Idén is az egészségügy aggasztja leginkább a magyarokat
Idén is az egészségügy aggasztja leginkább a magyarokat

Magyarországon már 16 hónapja az egészségügyet tartják a legaggasztóbbnak a magyarok az Ipsos felméréssorozata szerint.

Elolvasom
Így őrizheti meg a kognitív egészségét
Így őrizheti meg a kognitív egészségét

A Harvard Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint akár 13%-kal is növelheti a demencia kialakulásának kockázatát a vörös húsok fogyasztása – idézi a Neurology tudományos lapban megjelent publikációt a HVG.

Elolvasom