Patika Egészségpénztár
Hír
Használjunk fényvédő krémet, megéri! (2018.07.28.)

A fényvédő krémek rendszeres használata gyermek- és felnőttkorban 40%-kal csökkentette a melanoma kialakulását a fiatal felnőttek körében, azon kortársaikhoz képest, akik csak elvétve védekeztek a napsugárzás káros hatásai ellen – idézte a Sydney-i Egyetem tanulmányát az MTI.

A JAMA Dermatology című folyóiratban publikált tanulmány elsőként vizsgálta a fényvédők használata és a melanoma kockázata közötti összefüggést a 40 év alatti ausztrálok körében. A kutatók csaknem 1700 olyan fiatal felnőtt adatait elemezték, akik részt vettek az Australian Melanoma Family Study elnevezésű tanulmányban. A napsugárzásnak való kitettség és a leégés, valamint a melanoma kockázata közötti összefüggés, különösen gyermekkorban már bizonyított, és a mostani tanulmány kimutatta, hogy a fényvédők rendszeres használata védelmet nyújt a napsugárzás káros hatásaival szemben.

„Tanulmányunk azt mutatja, hogy a fényvédő krémek használata gyermek- és felnőttkorban védelmet nyújtott a melanomával szemben a 18-40 év közöttiek számára, 35-40%-kal csökkentve a kockázatot azoknál, akik rendszeres naptejhasználók, szemben azokkal, akik csak elvétve védekeznek ilyen módon a napsugarak ellen” – mondta Anne Cust, az egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. Szerinte gyermek és felnőttkorban is rendszeresen használni kell fényvédőt a mérsékelt, vagy azt meghaladó UV sugárzási szint esetén, hogy csökkentsük a melanoma és a bőrrák egyéb formáinak kockázatát. A napsugárzásra érzékeny bőrűek, vagy sok anyajeggyel rendelkező emberek esetében még erősebb jótékony hatással bírhatnak a fényvédők.

A melanoma a leggyakrabban diagnosztizált ráktípus a 25–49 éves kor közötti ausztrál férfiak körében, és a mellrák után a második leggyakoribb ráktípus a 25–49 éves nők esetében. Minden három ausztrálból nagyjából kettőnél diagnosztizálnak melanomát, vagy a bőrrák egy másik formáját a 70 éves kor betöltéséig – idézte a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portál cikkét az MTI.

Egyes fényvédő krémek egészségpénztári számlára is megvásárolhatók a patikákban, melyekről kérjük érdeklődjenek a szolgáltatónál.

<< VISSZA